Mi lesz

A túlórák bűvölete… amikor valaki annyira hipnotizálva van a felelősség által, hogy nem tud elszakadni a monitortól. Ül este (éjszaka) az íróasztalnál, levelezni próbál az otthon filmező/pelenkázó kollégákkal, azok meg meglepő módon nem válaszolnak az emailekre. Néha még a telefont sem veszik fel. Ezen a szorgos munkaerő megsértődik, és mindent egyedül akar megoldani.

Na, ez nem én vagyok. Én időben hazamegyek (általában…) Viszont az kikerülhetetlen, hogy ezeknek a szenvedő kollégáknak ne lássam a nyúzott arcát nap mint nap, és ne érezzek együtt velük. Mert én egy empatikus dalnok vagyok, ha még nem tudnátok.

Itt következő hamiskás dalom megszólítottjai tehát ezek a túlórázó nők. Mert persze a témától függetlenül ez a dal Fáskerti Piroskáról szól, Joe sosem túlórázna.

Szerzői figyelmeztetés: Ha épp jó kedved van, élvezed a pillanatot, de ezen feltétlenül változtatni akarsz, mert a depresszió sokkal vagányabb, akkor hallgasd meg a dalt. Ha szeretnél jókedvű maradni, akkor lapozz a régebbi dalok felé.

Aluljáró

Van nekem egy személyiségi jogok miatt néven nem nevezett nagyon kedves billentyűs barátom, akivel együttest akartunk alapítani. Fiatalok voltunk, bohók, igazi romantikus irodisták. Megegyeztünk, hogy találkozunk péntekenként és összezenélünk. Az összezenélés három dolgot jelentett:

• Kerestünk olyan számokat, amiket mindketten ismerünk, és ezeket addig játszottunk, amíg valamelyikünk el nem rontotta.
• Megpróbáltunk saját számokat összerakni a pofátlanul okos Yamaha szintije egyik alapjára általa kitalált akkordmenetekre. Többnyire bossa novára zúztunk.
• Lelkesen kóstolgattuk az ágyaspálesz készletét.

Egy csütörtök este azon kaptam magam, hogy már megnéztem az aznap esti Simpsons családot a tévében, de jajj, még neki kellene fogni dalszöveget írni a következő napra, az összezenélésre. Mivel kellőképpen kivoltam az aznapi monitorbámulástól, a hosszú verssorokból kispóroltam a nem rímelő részeket, és megpróbáltam a rímpárokra szorítkozni. Úgyis az a lényeg, nem? Az eredmény egy szerepvers lett, címe: Aluljáró.

Az elsőszámú gruppim (ez nem egy egzotikus madárfaj) szerint nem passzol a lelkületemhez, vagyis nem hiteles az én számból. Egyet kell, hogy értsek vele, de ha olyan jó ezt énekelni…

(Az itt letölthető szám nem az, amit anno ketten felvettünk, az eredetit még tartogatom, hátha híres leszek, és sok pénzért el tudjuk adni egy exkluzív ritkaságokat bemutató albumon billentyűsömmel közösen, hogy az állami alkalmazott státusza ellenére egy kis pénzt is kereshessen. Az akkordokat határozottan nem én írtam, övé a kredit.)

Kocsma Udvarán

Vannak azok a bizonyos nehéz napok, amikor csak ülsz magad mellett az ágy szélén, és nézed, ahogy a másik ott melletted dalszöveget akar írni, de te csak aludni akarsz. Vagy sorozatot nézni. Ilyenkor születnek olyan dalok, mint a Tavalyi nyár (később feltöltöm). Vagy egyáltalán nem születnek dalok.

Meg vannak azok a napok, amikor jön egy pofon valahonnan az égből, hogy „Ébredj és küzdj!”, múzsa is akad (anyám aszonta, ha nincs ötletem, írjak egy dalt egy cowboyról), és a nap végére van egy kész dalod, ami akkor ott a kedvenced lesz, mindörökké, egészen a következő dal születéséig. Így született Joe első három balladája, és ezek közül is az első a Kocsma Udvarán.

Ennek a stílusa nekem megfejthetetlen. Néha ilyen nyugodtan énekelem, néha erővel, néha tempósabban, energikusabban. Az a vicc, hogy mindenkinek máshogy tetszik. Szerintem, amíg valami albumra nem kerül rá, addig a koncerteken is hol így, hol úgy fog szólni.

Tábortűz mellé, alufóliában sült krumplihoz ajánlom.