Az a hét
volt mellesleg a dalszerzés netovábbja, már ami a tempót illeti. De így
sokadjára visszahallgatva és újra-újrajátszva a dalokat, szerintem nem ment a
minőség rovására. Van egy olyan érzésem, hogy a kis korlátaimat nem nagyon
feszegetem, de azokon belül eléggé hasonló minőségű dolgokat írkálok meg
pengetek össze. Hasonlóan nem túl komplex dalok néha egy-egy eredetibb ötlettel,
hasonló szövegek. A végeredmény hangulattól függően azért nagyon különböző, de
mégis kb ugyanaz a szint. Csak néha gyors és vidám, néha meg lassú és
visszafogott. Erről kellene valahogy tovább rugaszkodni.
Közben
azért arról még soha nem írtam, hogy mik adnak ötleteket, meg miket is
hallgatok, hogy szélesítsem a zenei látókörömet. Először is az aktuális kedvencek:
Tame Impala, Grizzly Bear, Ladyhawke.
Most, hogy
ezeket ide leírtam, rá kell jönnöm, hogy nagyon tetszenek, de semmi közük az én
zenémhez. Szóval ezek nem is igazán az ötleteket adják, hanem a megfelelő hangulatba
hoznak, hogy alkossak – valami teljesen mást.
Ha már a
közvetlen ötletadókról van szó, akkor a Velvet Underground-ot kell itt
említeni. Ez amúgy klisés, minden dalszerző kényszeresen a VU-t emlegeti, mert
az menő és egyben réteg zene, meg ha Bruce Springsteen-nek jó volt, akkor nekem
is jó lesz. Az az igazság, hogy csak két albumot ismerek igazán tőlük, és
egyetlen szám van, aminek annyira a hatása alá kerültem, hogy az adjon
közvetlenül ötletet az én egyik dalomhoz. Nem árulom el, melyik, nem akarok
egyszerre minden poént lelőni. Viszont ez lett belőle:
A másik meg
egy beszélgetésből jött, és egy klipp ötletből, amit talán nem kell leforgatni,
mert szar. De az a lényeg, hogy a dal is megszületett.
No comments:
Post a Comment