Gábor barátomról tudni kell, hogy nem szívbajos. Beledugja a fejét az oroszlán szájába.
Egyik koncert után dumáltunk még hónapokkal ezelőtt. Én kérdeztem, hogy hogy tetszett neki az előadás, ő meg erre azzal a véleménnyel lepett meg, hogy bizony a szövegek lehetnének jobbak.
Na már most én azt tudom, hogy kezdő előadóként vannak itt még gyermek betegségek hangosítással, hangszereléssel, a hangszeres tudás is hagy maga után kívánnivalót, de úgy vagyok vele, hogy ha valamire, akkor a szövegekre azért büszke lehetek, azok jók. Van egy olyan merész, beképzelt gondolatom, hogy kifejezetten jók. Azért fogtam hozzá a zenéléshez vén fejemre, mert arra gondoltam, hogy ha a zene és szöveg kettősségéből az előbbit még csak átlagosan is csinálom, az utóbbiban tudok valami egyedit, eredetit.
Erre ő idevágja nekem, hogy a szövegek még hagynak kívánnivalót maguk után…
Na jó, mondom, ha szerinted nem jók a szövegek – itt már tompította, hogy nem az összes, csak itt-ott, meg hogy hallja a fejlődést – akkor tessék írni jobbat, és majd azt én jól megzenésítem. Bizonyítsd be, hogy tudsz jobbat! Mutasd meg, ha már jár a szád!
Gábor barátomról tudni kell, hogy nem szívbajos. Vigyorog rám, legyint, hogy jó, ha lenne ideje, akkor biztos írna is, és majd biztos fog is egyszer, és különben is inkább koccintsunk. Hát lehet rá haragudni?!
Aztán még később is beszélgettünk róla, hogy neki túl szabályosak az én szövegeim. Nem is szövegek, hanem túl szabályos sorhosszú versek, és néha úgy kellene dalszöveget írnom, hogy direkt különböző sorhosszúságokat használok. Majd meglátom, hogy úgy is működik.
Mondom neki, nincs is ritmusérzéked (erről mesélhetnék, mit művelt a cajonon, amit a segge alá dugtam*). De azért írjál csak, írjál ilyet.
Erre meglepett egyszer egy emaillel, amiben ennek a dalnak a fele volt megírva. Belekommenteztem, áthúztam pár sort, visszaküldtem. Erre pár napra rá küldte a következő, merészebb változatot. Azt, ami minimális változtatásokkal ennek a dalnak a szövegét adja.
Tehát – dobpergés, és ováció – következzen egy vendégművész, Gábor dala, amit éppen most szombaton zenésítettem meg. Teljesen friss, szinte még ropog.
* A cajon egy hangszer…
Nincs oka, hogy többször végighallgassam. A felsorolás jó dolog, de ez bullshit. A dallam követi a szöveget: nincs története, nincs eleje, nincs vége, egy kis langyos víz. Van a vége felé a tetőpont, ami kicsit kilóg, az egész felüdítő élmény volt. A továbbiakban te írd a dalszövegeket. Vagy keresd meg, hogy ebből a szövegből hogyan lehetne valami emberit kihozni. Ha vannak csoportok a felsorolásban, akkor azt lenne jó hallani. Ha valami folyamatos változás, akkor azt. De ez a monoton dal nekem úgy hangzik, mint amikor valaki nagyon részegen elsorolja a tutit.
ReplyDeleteMost már szóljon hozzá valaki más is!
Jó, leszek más.
ReplyDeleteAz utolsó egy perc szerintem tök jó. Az azt megelőző négy perc kapcsán egyetértek Szilvivel. Bullshit. Részletesebben: Vannak benne jó sorok pl.: "a szerelem nem tűnik el, csak változik", "a szerelem szemfényvesztés és sok dioptria", de a többi az klisé!
Szóval Gábor gyengén indított, de az utolsó egy percre belejött. Nem kellett volna megállni. Írhatott volna még három percnyit, és akkor az első négy percet kiradírozva lett volna egy jó dal.
Marci