Nincs gáz

Egyszer játszottam magamban a Smoke on the Water alapját. Erről azt kell tudni, hogy még nekem is megy, a gitár két középső húrján kell lépegetni. Elsőosztályos sikerélmény bárkinek. Na, akkor gondoltam rá, hogy valami hasonlót kellene írni, amit nagyon egyszerű lejátszani, nem is akkordok, hanem valami annál is egyszerűbb, de hangulatos. Azon kezdtem gondolkodni, hogy kell valami szabályszerű, amit egyszerű követni a gitáron. Keresgettem, pengettem, és megtaláltam a harmadik bundot. Ha minden húrt csak itt fogunk le, és hol így, hol teljesen szabadon engedve a gitárt, úgy pengetünk, akkor fura terceket meg kvartokat kapunk, amik tök jól hangzanak. A dal alapját így gyakorlatilag le lehet játszani érzésre, csak a harmadik bundot pengetve. Arra kell figyelni, hogy kb melyik felén játszunk a gitárnak, azaz a magasabb vagy mélyebb húrokon. Illetve a ritmusra kell még figyelni. De a bundokra nem! Na egy ilyet akartam írni.

Ennek a dalnak őszintén szólva nincs sok mondanivalója. A szöveg lendületből született egy délelőtt, és annyi volt csak a célom vele, hogy végre kiírjak magamból egy sort, ami a mobilomban ragadt hónapokra, és nagyon tetszett, de semmi szövegbe nem illett bele. Nem tudom, mi lesz a sorsa, azt sem tudom, hogy nagyon szeretni fogjátok, vagy legyintetek. Én a gitáralap miatt szeretem játszani, meg azért az egy sorért. Kitaláljátok, melyikre gondolok?

Sárgaláz

Amikor ennek a dalnak az alapját megmutattam Gergőnek, az EK gitárosának, hogy majd kezdjünk vele valamit, még egy teljesen más szám intrója volt, és ő azt mondta, hogy végre valami nu-metalt is játszunk! Viszont az az eredeti szám teljesen átalakult, és egy sokkal lassabb intrót kapott végül, és a Tanmese lett belőle. Na, képzeljétek el a Tanmesét egy ilyen intróval! Talán működik, de egészen más.

Viszont annyira tetszett ez a szám legelején hallható menet, hogy valamihez fel akartam használni. Azon a bizonyos őszi szabi héten úgyis az volt a projektem, hogy a lehető legtöbb kallódó, töredékes dolgot befejezzek, lezárjak, erre is sor került.

A témát nem kellett nagyítóval keresni, akkortájt robbant ki a doppingbotrány – Armstrong vallomása még váratott magára, de a sportvilág már dörzsölte a tenyerét.

Akkor, még ősszel készült is egy felvétel a számról, ami majdnem ilyen lett, de csak majdnem. Az énekkel bajlódtam rendesen, nem tudtam elkapni a feszültséget. Márpedig ennél úgy érzem, félre kell tenni a prózai elbeszélő éneket, és valami keményebbet, feszültebbet kell mutatni. Úgyhogy pár napja nekiugrottam megint, és pár próbálkozás után ez lett belőle. Be kell valljam, hogy nekem is szokatlan ez az énekhang. Főleg egy szem gitárral. De ez is egy próba, aztán döntsétek el, hogy szerintetek működik-e, vagy sem. Vagy működhet-e mondjuk egy teljes együttessel? Szerintem úgy jobb lenne.

Kimaradt a múlt hét, úgyhogy a hétvégén még számíthattok egy újabb számra, pótlom a lemaradást…

Szilaj paripák

Ez majdnem egy alibi dal, de nem az. A zenei alapja ennél egyszerűbb szinte nem is lehetne. Mondanám, hogy loptam, de ahhoz meg kellene határozni, hogy honnan. Azt meg nem lehet, mert ez az akkord menet annyira evidens, hogy ezeregyszer kitalálták, ha nem többször. Most én is felhasználtam. Azért nem zavar nagyon… Ez egy stílusgyakorlat, vagy még inkább stílus játék, amikor könnyen emészthető, ismert elemeket – akkordmenet, szóhasználat, ének dallam – összepasszítok egy teljesen más mondandóval. A dal western, a szavak is, képek, refrén vonala, minden erre erősít. Közben a mondandó, az meg egészen konkrétan Magyarország elmúlt két éve. Joe dalok között mondjuk ez a vonulat nem új.

Ki ismeri fel a sztorikat?

Egyébként ez úgy született, hogy valakitől visszakaptam, hogy azok a legjobb dalaim, amikben a kis magyar valóságunkról énekelek, amikhez mi tudunk kötődni saját élményekkel. Úgyhogy kerestem híreket, amik tematizálták pár napra a bulvárt, és láss csodát, itt van ez a Hummer topik!

Szerencsés délután; Vallomás

Double Delux Edition! A múlt hét kimaradt, most viszont jöjjön kapásból két dal is, hogy behozzam a lemaradást. Ezek egymás utáni napokon íródtak két kicsi kacsóm által, a tavaly év végi szabi alatt. Ezek voltak a sorban az elsők.

Az a hét volt mellesleg a dalszerzés netovábbja, már ami a tempót illeti. De így sokadjára visszahallgatva és újra-újrajátszva a dalokat, szerintem nem ment a minőség rovására. Van egy olyan érzésem, hogy a kis korlátaimat nem nagyon feszegetem, de azokon belül eléggé hasonló minőségű dolgokat írkálok meg pengetek össze. Hasonlóan nem túl komplex dalok néha egy-egy eredetibb ötlettel, hasonló szövegek. A végeredmény hangulattól függően azért nagyon különböző, de mégis kb ugyanaz a szint. Csak néha gyors és vidám, néha meg lassú és visszafogott. Erről kellene valahogy tovább rugaszkodni.

Közben azért arról még soha nem írtam, hogy mik adnak ötleteket, meg miket is hallgatok, hogy szélesítsem a zenei látókörömet. Először is az aktuális kedvencek: Tame Impala, Grizzly Bear, Ladyhawke.

Most, hogy ezeket ide leírtam, rá kell jönnöm, hogy nagyon tetszenek, de semmi közük az én zenémhez. Szóval ezek nem is igazán az ötleteket adják, hanem a megfelelő hangulatba hoznak, hogy alkossak – valami teljesen mást.

Ha már a közvetlen ötletadókról van szó, akkor a Velvet Underground-ot kell itt említeni. Ez amúgy klisés, minden dalszerző kényszeresen a VU-t emlegeti, mert az menő és egyben réteg zene, meg ha Bruce Springsteen-nek jó volt, akkor nekem is jó lesz. Az az igazság, hogy csak két albumot ismerek igazán tőlük, és egyetlen szám van, aminek annyira a hatása alá kerültem, hogy az adjon közvetlenül ötletet az én egyik dalomhoz. Nem árulom el, melyik, nem akarok egyszerre minden poént lelőni. Viszont ez lett belőle:

A másik meg egy beszélgetésből jött, és egy klipp ötletből, amit talán nem kell leforgatni, mert szar. De az a lényeg, hogy a dal is megszületett.

Tanmese

Megint egy dal Joe életéről. Ebben az epizódban csajozik, egy jót eszik, és mellesleg megmenti a világot.

Kivételesen itt először a szöveg készült el. Aztán rá pár hétre egy akkordmenet is. Ezt addig hallgattam, amíg rá nem jöttem, hogy egy másik számból loptam, ami ráadásul témájában is emlékeztetett a Tanmesére. Márpedig ha lopok, akkor azt tudatosan szeretem tenni, és nem így, véletlenül. A szöveget mégsem törölhettem ki, minek is – azt nem loptam – de az akkordokat elvetettem. Viszont annyira beleégtek a fejembe, hogy aztán már nagyon nehéz volt bármi újat kitalálni helyette. Így teltek-múltak a hónapok, aztán évszakok, és a Tanmese parkoló pályára került. A végén természetesen ez is úgy oldódott meg, hogy egyszer kezembe került a szöveg, és már olyan régen játszottam el utoljára, hogy nem is emlékeztem az (elvetett) akkordokra. Így jöttek újak – leellenőriztem, nem ugyanazok – és ezt a dalt is kipipálhattam.

Énekelni ezt nem egyszerű. A dallam még csak-csak, de a tempó azért erős koncentrációt követel. Még ha ráadásul dinamikusan is akarom énekelni… éppen ezért felvenni sem volt könnyű, maradtak is benne hibák, de már elvesztettem a türelmem, ez van. Szerintem élvezhető.

Dunyha bár

Ezzel a számmal is tartoztam már egy ideje. Nem sikerült semmilyen kísérő hangszerrel egy rendes felvételt se csinálnom, semmi jó szóló nem jött rá, mert ez a koncerten ül, amikor sokan pörögnek rajta, és nem csak én itthon szombat reggel kócosan, gombszemekkel. Úgyhogy ezennel lemondok az összetett, több hangszeres felvételről, és most felrakom akkordozósan. Még ez áll a legközelebb a koncerthangulathoz.

A szöveg már nagyon régi, vagyis az első változat. Még a legelső szövegek közül való valamikor akkortájt írtam, amikor melót váltottam. Azóta eltelt pár év… közben összeállt az együttes, ahol épp ilyen számra volt szükség, úgyhogy jött is Gergő, aki hozott rá egy gitár alapot, én kibővítettem a szöveget, és így apránként összeállt a produkció.

Árulás

Kihagytam egy hetet, alázatosan jelentem. Elmerültem az ünnepek és a szabi semmittevésében, és nem csináltam semmi hasznosat. Most sem fogok, csak feltöltöm ezt a dalt. Aztán fontos határidős dolgom lesz, reggelizni fogok!