Árulás

Kihagytam egy hetet, alázatosan jelentem. Elmerültem az ünnepek és a szabi semmittevésében, és nem csináltam semmi hasznosat. Most sem fogok, csak feltöltöm ezt a dalt. Aztán fontos határidős dolgom lesz, reggelizni fogok!

Cellában egy versike

Tegnap elővettem egy régi versemet, hogy végre kezdjek vele valamit. Mondjuk, találjak rá egy akkordmenetet, amivel el lehet adni egy dalnak. Ezt találtam rá.

A verset akkor és úgy írtam, amiről szól: pár éve az irodában ülve majdnem ráborultam a kajakómától a monitorra, előttem összekeveredett egy tejtermék elemzés a félálomban kavargó képekkel. Én meg azelőtt, hogy ebben a transzállapotban elrontottam volna a grafikont, inkább megnyitottam egy üres Excelt – nem Word-öt, az feltűnőbb – és a cellákat elkezdtem kitölteni ezzel a verssel. Pár perc alatt a végére értem, visszaolvastam, jót szórakoztam rajta, és elküldtem egy-két kollégámnak. Az volt a baj a helyzettel, hogy közben fel sem ébredtem, és folytatódott a bamba bólogatás.

Nem tartom ezt komoly produktumnak, de a sok teljes dal között talán ennek is van helye. Nem fogom szerintem tovább cizellálni a zenét alatta. Kapott egy lüktetést. Ez passzol az érzéshez, amit akkor átéltem – és sajnos azóta is túl gyakran ebéd után…

Altató

A héten leesett a hó, és én az egyik nap felkerekedtem, hogy nagyon-nagyon messze utazzak dacolva széllel, hóval, ritka bkv járatokkal. A hármas metró újpest végállomásán is túlra utaztam, valamikor napnyugta után éjszaka hat óra tájban. Küzdelmemet faggyal és csípős széllel még az is nehezítette, hogy a talpam csurom víz lett oda és visszafele is. Néztem a cipőmet, hogy mi a fene baja van – már párszor újra lett sarkaltatva, egyszer teljes talpat is cseréltettem. Most csak az egyik oldalon engedett el a sarok, így a lábam és a hó között csak egy vékony talpbetét maradt.

Következő nap munkába menet okosan a másik cipőmet vettem fel (van egy harmadik is, de azzal nem is próbálkoztam, annak egyszerűen lekopott a sarka a sok járástól). Utolsó reményem, elegáns fekete cipőm (kopott szürkés bőr) kétszáz méter után ázott át, hogy a zoknim cuppogjon benne. Nézem, mi lelte, hát annak meg keresztben el volt repedve a talpa.

Harmadik nap vettem két cipőt.

Aztán feltöltöttem ezt a dalt a SoundCloud accountomra, hogy egy régi hiányt pótoljak vele. Ez egy korai szám, amit eddig tartogattam, mert nem volt egy igazán jó felvételem sem róla. Ezzel sem vagyok teljesen elégedett, de nem akarom tovább tartogatni, feltöltöm így. Lesz jobb felvétel róla később, ez is fent lesz a készülő albumon.

Kifelefaló

Harmadik éve már, hogy vagy tavasszal, vagy ősszel, ahogy összejön, kiveszek egy egész hét szabit, hogy zenéljek, dalokat írjak. Az első alkalommal írtam Joe első három dalát (Kocsma udvarán, Utazó és Marilyn Monroe), egy évre rá viszont egész héten csak egyetlen számot írtam, a Budapestet. Elég gáz, így visszagondolva.

Éppen most telik le idén ez a hét, itthon voltam, intenzív zeneírás volt a program. Annyira intenzívre sikerült, hogy hétfőn kapásból megírtam egy dalt. Na, gondoltam, jól indul. Vajon kedden hogy folytatódik? Délre megvolt a második dal. Szerdán háromkor beállítottam a két évvel ezelőtti rekordot. Csütörtökön megdöntöttem, most meg péntek van, és az a helyzet, hogy öt nap, öt dal. A hétvégén pihenni fogok, feltöltődni. Az a szép, hogy lesz még egy hétfőm és egy keddem, amikor még mindig szabin leszek. Jó kérdés, hogy akkorra lesz-e agyam még, meg elég ötletem újabb dalokhoz. Most kicsit úgy érzem, hogy le kellene eresztenem. Kimenni a levegőre, mozogni, ilyenek.

Azt most már tudom, hogy az öt dalból melyik a kedvencem, de hogy melyik mennyit ér, arra akkor fogok ráérezni, ha már játszom őket pár hete. Úgy érzem, a hét elején szerethetőbb és kidolgozottabb dolgok születtek, a hét második felében meg talán érdekesebbek.

Ma nem ezek közül töltök fel számot, maradok a hozzávetőleges kronológiánál, és egy korábbi dal következik. Ebből (is) először az alap akkordmenet, és a pengetési stílus jött, erre kerestem odaillő szöveget. A folyamat olyan volt, mint egy kirakós játék: megvolt a fejemben a sztori, voltak különálló sorok nagyjából rímpárokba rendezve, de órákig harcoltam velük, mire a helyes sorrendbe kerültek.

Remény

Milyen jó érzés is az, hogy lemegyek az iroda kávézójába, és a kollégák arról kérdeznek, hogy mikor lesz újabb dal a blogon! Ez öt perce volt, úgyhogy gyorsan fel is töltöm ezt a számot. Egy teljesen alternatív dolog, ilyen még nem volt. Javaslom, hogy fülhallgatóval hallgassátok. A szövege itt-ott nehezen érthető, úgyhogy olvassátok hozzá a blog másik lapjáról a dalszöveget is! A számok onnan is elindíthatóak.

Nem biztos, hogy sok ilyen lesz, de ezt az effektes dolgot már végre ki akartam próbálni. Most a hangok előtérbe kerülnek a szöveggel szemben. Persze azért nem kompromisszumos a szöveg sem, és a téma is passzol a stílushoz. Mit gondoltok? Egyáltalán mennyire érthető, hogy miről szól a dal?

Képregény

Húgom, Noémi adta nekem életem egyik legjobb ajándékát. Egy novellás kötet volt egy teljesen ismeretlen szerzőtől. Valami könyvvásáron vette a sulijában leárazva. Annyit tudott, hogy én sok fantasy-t olvasok, hát biztos jó lesz. A borítóján egy neonkék csaj van, igazi Photoshop disaster. Neil Gaiman: Tükör és Füst – ez volt a könyv.

Ebben csupa olyan novellával találkoztam, ami teljesen összeférhetetlen volt a suliban tanultakkal. Talán egyedül a Bűn és Bűnhődés volt hozzá fogható, meg amiket magyarfakton kaptunk. A novellákat összességében egyetlen szóval lehetne jellemezni: beteg. Ezek beteg novellák voltak. De egyben lebilincselő novellák is. Azt éreztem rajtuk, hogy mind tabut feszeget, valami olyat, amiről korábban nem olvastam, de mégis első találkozásra ismerősek. Noémi nem is tudta, mit adott a kezembe…

Egészen konkrétan a kötet olvasása közben határoztam el, hogy írni fogok. Persze akkor én is novellákra, meg regényekre gondoltam. Ez még meg is valósulhat később, de maradjunk a jelennél – valahol a dalszövegek is innen jönnek, abból a hétfő délutáni elhatározásból, a Rottenbiller utca egyik sarkán egy kerítésen ülve, ezt a könyvet olvasva a színjátszó kör előtt.

Az sem kérdés, hogy ilyen példaképpel én is kifordított szövegeket fogok írni akár a bitón is a szexről kiabáló Joe-ról, vagy arról, hogy Fáskertiné hogyan disszidál a kis Piroskával Bécsbe. Persze lehet, hogy Neil Gaiman nélkül is beteg dolgokat írnék, de az is biztos, hogy a most feltöltött dal nélküle nem született volna meg.

Egészen konkrétan az Tükör és Füst egyik novellájából jött az ötlet Joe egyik legbetegebb dalához.

dalok közti szövegelés

Gyorsjelentés, meg köszönet nyilvánítások következnek.

Eltelt pár hónap, és a tegnapi nappal átlépett a blog az ezres kattintás számon. Plusz a Soundcloud account szerint eddig már 500 feletti a számok lejátszási száma. Letöltésből nem volt sok, de aki akarja a blogon is visszahallgathatja a dalokat. Köszönöm a figyelmet, meg a visszajelzéseket, amiket kapok ezerféle digitális meg személyes úton!

Jut eszembe, egy praktikus netes szolgáltatást azért bedobnék a köztudatba. Bár páran tuti használjátok. Google Reader - ez egy olyan felület, ahova belinkelhettek blogokat, és onnantól kezdve elég ide bejelentkezni, és azonnal látjátok a kezdő oldalon, hogy a tucatnyi kedvenc blogból melyiken van új bejegyzés, és ott azon nyomban el is olvashatjátok.

Kommentelőket még mindig keresek. Jöhet hideg-meleg, mindenféle véleményt szívesen olvasok. Ha valami nem tetszik, inkább írjad le, én a helyén kezelem. Szilvinek és Marcinak külön köszönöm, ők meg merik mondani azt is, ha valami ratyi. Ez tök jól van így! Köszönöm! Ebből tanulok, vagy egyáltalán megértem, hogy ti mit hogy láttok/hallotok.

Na most a fontos hírek: pár hét, és kifutok a már megírt számokból. Lehet leporolni a korbácsokat, hogy majd motiváljatok a dalírásra. A heti anyag tuti le fog csökkenni egy idő után, de azért próbálok majd belelendülni a dalszerzésbe. Ebben pl az is segít, ha küldtök nekem témákat, amik szerintetek aktuálisak, vagy izgalmasak. Úgy saccolom, hogy azért január végéig még lesz mit feltölteni. Talán februárra is marad. De aztán bajban leszek...

Meg még valami: lesz Fáskerti Piroskás album, a számok már ki vannak választva - részben olyanok, amik a blogon már fent vannak, és részben olyanok, amik még nem. Ezekhez amúgy zenész társakat keresek! Bárki jelentkezhet, akit érdekel a dolog. Én átküldöm az egygitáros felvételeket, és amelyik akinek megtetszik, le lehet csapni rá, és egyedivé lehet tenni, áthangszerelni, remixelni stb stb. Az album is letölthető lesz.

Nekem a Szerelem [B. Gábor]

Gábor barátomról tudni kell, hogy nem szívbajos. Beledugja a fejét az oroszlán szájába.

Egyik koncert után dumáltunk még hónapokkal ezelőtt. Én kérdeztem, hogy hogy tetszett neki az előadás, ő meg erre azzal a véleménnyel lepett meg, hogy bizony a szövegek lehetnének jobbak.

Na már most én azt tudom, hogy kezdő előadóként vannak itt még gyermek betegségek hangosítással, hangszereléssel, a hangszeres tudás is hagy maga után kívánnivalót, de úgy vagyok vele, hogy ha valamire, akkor a szövegekre azért büszke lehetek, azok jók. Van egy olyan merész, beképzelt gondolatom, hogy kifejezetten jók. Azért fogtam hozzá a zenéléshez vén fejemre, mert arra gondoltam, hogy ha a zene és szöveg kettősségéből az előbbit még csak átlagosan is csinálom, az utóbbiban tudok valami egyedit, eredetit.

Erre ő idevágja nekem, hogy a szövegek még hagynak kívánnivalót maguk után…

Na jó, mondom, ha szerinted nem jók a szövegek – itt már tompította, hogy nem az összes, csak itt-ott, meg hogy hallja a fejlődést – akkor tessék írni jobbat, és majd azt én jól megzenésítem. Bizonyítsd be, hogy tudsz jobbat! Mutasd meg, ha már jár a szád!

Gábor barátomról tudni kell, hogy nem szívbajos. Vigyorog rám, legyint, hogy jó, ha lenne ideje, akkor biztos írna is, és majd biztos fog is egyszer, és különben is inkább koccintsunk. Hát lehet rá haragudni?!

Aztán még később is beszélgettünk róla, hogy neki túl szabályosak az én szövegeim. Nem is szövegek, hanem túl szabályos sorhosszú versek, és néha úgy kellene dalszöveget írnom, hogy direkt különböző sorhosszúságokat használok. Majd meglátom, hogy úgy is működik.

Mondom neki, nincs is ritmusérzéked (erről mesélhetnék, mit művelt a cajonon, amit a segge alá dugtam*). De azért írjál csak, írjál ilyet.

Erre meglepett egyszer egy emaillel, amiben ennek a dalnak a fele volt megírva. Belekommenteztem, áthúztam pár sort, visszaküldtem. Erre pár napra rá küldte a következő, merészebb változatot. Azt, ami minimális változtatásokkal ennek a dalnak a szövegét adja.

Tehát – dobpergés, és ováció – következzen egy vendégművész, Gábor dala, amit éppen most szombaton zenésítettem meg. Teljesen friss, szinte még ropog.

* A cajon egy hangszer…

Budapest

Szemfüles olvasóim egy trendet vélhetnek felfedezni a blog olvasgatása közben. Míg több helyen szabadkozok, hogy bizony lassú, itt-ott depresszív dalokat írok, közben meg több helyen leírom, hogy egyik-másik ilyen számom miért a szívem csücske. Felmerülhet a kérdés, hogy a szívemnek hány csücske is van. Meg ha épp ezek szívem csücskei, akkor milyen depresszív is lehet az én szívem.

Az eheti dal hasonlóképpen (ha nem még jobban) melankolikus, mint az eddigiek. De ezt ne úgy hallgassátok, mint a többit. A többi szomorú dal, legyen szó a Mi lesz-ről, vagy Kocsizóról, vagy éppen a Parararammról, mind-mind más emberekről szól, megfigyelésekről, vagy fantáziálásról, vagy éppen nehezen megmagyarázható szimbólumokról. De a Budapest nem ilyen, ez rólam szól*. Nem bárki másról, és nem a képzelt elbeszélőről, hanem rólam. Ez egy egészen konkrét életérzésem, amikor az éjszaka közepén sétálok haza a néma fővárosunkban, és elfog ez a pocsolyán-holdsugár hangulat. Szeretem ezt a nyugodt érzést, remélem, ez kiderül a dalból is. Ezt a dalt is szeretem, a szívem egyik gyakran leporolt, és újra el-eljátszott csücske.

* Bevallom, van azért fantáziálás ebben is. Általában nem vizelek kerítés tövébe, kibírom hazáig.

Tükör

Hogy imádom azokat a dalszövegeket, amik magukat írják meg! Ez nem paradoxon, hanem a mostani poszt miatt aktuális felkiáltás. Mondjuk nekem is volt benne részem, hogy a Tükör megszülessen, de többségében magától íródott.

Először jött megint az akkord váz, aztán valami halandzsa szöveg, amivel eldőlt, hogy mi legyen az ének dallam. Eddig ez a bevett gyakorlat. Ez után jött az, hogy a refrénre ráénekeltem egy zsigerből feltörő mondatot: „De ma még a fele is elég”.

Na és itt térünk el a szokásos alkotási folyamattól. A szokásos alkotási folyamat ugyanis úgy folytatódik, hogy elfelejtem ezt a mondatot, mert rossz. Helyette kínkeservesen megszülök egy olyan témát/refrént/első versszakot, ami viszont jó. Ez alapján meg megszületik valahogy a szöveg többi része.

Most viszont valami csoda folytán ez a „De ma még a fele is elég” olyan mondat volt, ami működött. Ezt nem töröltem ki, hanem jól megforgattam a tengelyei körül, és szabadon engedtem, hogy írja meg maga köré a dal többi részét. Megírta.

A Tükörről még azt is elárulom, hogy bár nagyon szeretem ezt a szöveget, az akkordjait, ha lehet, még jobban. Nem véletlenül vettem a fáradságot, hogy bontsam az akkordokat, ne csak sikáljak a húrokon. Nem egy koncert dal, táncolni nem lehet rá, de hallgatni szerintem jó, és a szövege sem olyan megközelíthetetlen, mint pl. a Parararamm, vagy a Tavalyi Nyár.

A jövő héten egy éjszakai hazasétálós szám kerül fel a blogra hasonlóképpen bontott akkordokkal. Holnap meg gyertek a koncertre! Ybl Pince, kezdés 20:00.

Tavalyi Nyár

Azért ne teljen el a hét bejegyzés nélkül, íme az új szám. (Nem fogytak el, még egy darabig nem is fognak…)

Ez a Tavalyi Nyár névre hallgat, kb. egy éve írtam, és nagyon hiszek benne. Nem felel meg az alapvető közönség elvárásoknak olyan szempontból, hogy „Végre írjál már egy pörgős vidám számot, ne mindig olyan szomorút!”, de valamiben azért elüt a többitől. Olyan feszültséget próbáltam belerakni, ami máshol talán nem passzolhatna a szöveghez. Itt szerintem passzol. Azt meg kell hagyni, hogy itt is először a zenei alap volt meg, ami gyakorlatilag egyetlen E moll akkord, meg egy kis díszítés, nomeg a 4 akkordos röpke refrén és a lezárás. De pont attól, hogy egy akkordra épül az egész, lehet bele olyan sodrást, meg olyan íveket belerakni, ami kelti a feszkót.

A szövegét is szeretem, mert bár erősen szimbolikus, és kevéssé konkrét, bennem olyan képeket, és olyan személyes élményeket hoz elő, amik pont a dal stressz szintjének megfelelőek.

A kérdés már csak az volt, hogy hogy a fenébe játsszam fel. Ugye a Marilyn Monroe is két akkord, de abba passzolt a furulya. Ebben az nem működne. Viszont itt van ez a spooky szaxofon, amivel megpróbáltam a szellemidézést, és szerintem sikerült. Meg itt van ez a szinti, ami még akár basszusgitárként is funkcionálhat meg egy finom kis cin is rákerült… és láss csodát, fent van a blogon az első szám, ami túlmutat a gitár+ének(+furulya) minimalizmuson. Ahova azért szükségszerűen vissza fogok térni…

Utazó

Volt már Kocsma Udvarán, és volt Marilyn Monroe. Ebben az új számban (nektek új, én már ismerem vagy két éve) Joe kivételesen nem csajozik. Ez a szám a gyerekkorról szól, meg rólam, és belecsempésztem egy kis basic gyermekpszichológiai maszlagot is.

Ha a fenti két Joe szám mellé tesszük az Utazót, akkor erről a hármasról így egyben elmondhatjuk, hogy összetartoznak. Nem csak azért, mert egy héten belül írtam őket. A Kocsma Udvarán indította el bennem Joe történetét, és határozta meg a karakter jellemét. Akkor határoztam el, hogy Joe visszatérő vendég lesz. Az Utazó hozta utána a világot, vagyis a világok összemosását, amibe belerakom Joe-t. A Marilyn Monroe különösebben nem hozott újat, csak egy olyan elhatározást, hogy Joe néha szolgaian a háttérbe kerül, ha vendégelőadó is szerepel a számban. Azóta is ehhez a három számhoz méricskélem az összes többi Joe számot, melyikhez hasonlít, melyik utat követem.

Funny fact: az Elvi Kérdéssel már próbáltuk párszor betanulni a számot, de mindig beletört a bicskánk, mert túl sok váltás van benne, amit nehéz követni. Intro, bridge, versszak, refrén, kiállás, változik a tempó, az akkordok, a hangulat, együttesben a hangszerek szerepe is. Megpróbáltuk, itt-ott játszottuk is, aztán legyintettünk, hogy egye meg a fene. Közben éppen arra törekszünk, hogy minél összetettebbekké tegyük a számainkat, hogy ne mindig csak versszak/refrén/szóló körökben mozogjunk. Na tessék… De még nekifutunk párszor szerintem.

Ahogy Fáskerti Piroskával is, úgy Joe-val is tervezem, hogy csinálok majd egy tematikus albumot csak az ő számaival. Az első azért Piroskáé lesz, de a zörgősebb cuccok Joe-hoz kerülnek. De ez még titok, ne áruld el senkinek!

Parararamm

Eheti bejegyzésben egy kedves szám következik mindenféle komolyabb sztori nélkül. Még címe sincs, csak annyi, hogy Parararamm. Ez azért született, mert egy olyan dalt próbáltam írni, ami nem egyértelmű, viszont annál erősebb képekkel manipulálja a füleinket/gondolatainkat. Mert én ilyen manipulatív előadó vagyok. Ha választanom kell a sok andalgós, lassú számom közül, akkor ez az egyik jelölt a kedvenc címre.

Nektek miről szól a dal? Amennyien hallották, annyi mindenre gondoltak már, de engem érdekel, ki mit ért ki belőle. Nem egyszerűen fogyasztható, de remélem, nem fekszi meg a gyomrotokat.

Ha azt kéred

Egyszer engem is elért az a bizonyos beszélgetés. Ettől fél minden tintarágó szövegíró, hogy egyszer majd ezt vágják a fejéhez. Letaglózó volt.

„Miért olyan szomorú az összes számod? Miért nem írsz néha valami vidámat? Vagy valami egyszerűbb témáról, mondjuk a szerelemről?”

De könyörgöm, miért is baj az, hogy minden számom szomorú, meg összetett? (Talán mert arra nem lehet táncolni, barátocskám – a szerk.) Azt ugyan meg nem tudom magyarázni, hogy miért tartom értékesebbeknek ezeket a szövegeket, mint az egyszerűen vidám dalokat. De tény, hogy minden számba szeretnék valami csavart beletenni, ami miatt kicsit több lesz, mint egyszeregy. Még az is lehetséges, hogy látszólag vidám lehet, de hogy nem lesz egyszeregy, az biztos.

Mire föl volt ez a kirohanás? Mert az egyik ilyen beszélgetés után írtam a most feltöltött dalt. Nesztek, szerelmes szám!

Erről csak annyit, hogy lehet ezt őszintén, átéléssel hallgatni. Nem akarok senki útjába állni. Nem úgy írtam meg ezt a számot, hogy ne lehessen szeretni, és átérezni. Lehet. Néha én is átérzem (na jó, elég ritkán), és már régen megtanultam szeretni ezt a dalt. Az akkordmenetére meg kifejezetten büszke is vagyok.

De nekem ez akkor is egy próba volt, hogy mennyire tudok nyálas dalt írni. Bocs. Ez a dal igazi sötét múltja. Az eredményt mindenki maga mérje fel.

Kocsizó

Egyszer csak azon kaptam magam, hogy már van vagy egy tucat dalom, többnyire Fáskerti Piroskáról szólnak, és milyen jó is lenne, ha ezek összeállnának egy egész történetté. De ehhez nagyon hiányzott két dolog: a történet eleje, és közepe. Vagyis egy dal még a gyerekkorról, és valami dal, ami nem az irodai életről szól.

Most először következzen a gyerekkor – itt Piroska az anyósülésen ül, és éppen kocsizik anyuval. Ez is a címe: Kocsizó.

Hogy kerül a kis Piroska az anyósülésre? Miért szól ez a dal a disszidálásról? Akkor mi is Piroska teljes története? Ez mind jó kérdés, de nem fogom még megválaszolni. Személyesen koncerteken meg lehet kérdezni, vagy megvárni a Fáskerti Piroska albumot, ami majd egyszer csak összeáll, és egyben letölthető lesz. Szerintem még idén. Na ez azon az első dal lesz.

Marilyn Monroe

A Marilyn Monroe egy olyan dal, aminek sztorija van. Az a baj, hogy nem egy, hanem több is. Van arra sztorim, hogy mi ihlette. Van arra, hogy hogyan írtam. Van arra, hogy részegségben kulmináló borozgatásunk közben volt lakótársam milyen véleményt fejtett ki róla, meg arra is van sztori, hogy koncerten milyen reakciókat kapott. Illetve, hogy próbán ki mennyire szereti. Arról is mesélhetnék sokat, hogy miért írok én pont ilyen számot. Az szinte ars poetica lenne. De most álljon itt egy gyors összefoglaló, Bravo magazin style:

Bravo: Mi ihlette a dalt?

H. Viktor: Pizza King (Blaha Lujza tér) plusz egy kis filozofálgatás.

B.: Hogyan született a szám?

H.V.: Gyorsan, nagyjából húsz perc alatt.

B: Lakótársad bírja?

H.V.: Azt mondja, vagy imádni, vagy utálni kell. Azt diplomatikusan nem mondta, hogy ő hányadán áll vele.

B.: Koncerten bejött?

H.V.: Nem.

B.: És ezt előre nem láttátok a próbán?

H.V.: Nem, mert tök jó rá improvizálni. Na jó, voltak kételkedők, de azokat lehurrogtam.

B.: De ha nem bejövős, akkor miért írsz ilyen dalt?

H.V.: Ez egy kétakkordos szám, random szöveg hosszúsággal, többnyire rímek nélkül. Vagyis elvileg gagyi. De számomra különleges. A dal érzelmi töltete, a hullámzó feszültség engem hipnotizál, mert a szöveg és a zene itt szerintem nagyon passzol egymáshoz. A Marilyn Monroe-t ezért nagyon jó elénekelni.

B.: Fogsz még írni Marilynről dalt?

H.V.: Nem, ő csak egy futó kaland volt. Maradok Fáskerti Piroskánál.

Válság Meeting v2 és v3

Ma nem új szám érkezik, hanem egy pár héttel ezelőtti dal két újabb változata. Szilvia, mélyen tisztelt és ünnepelt első kommentelőnk, azzal keresett meg, hogy a Válság Meetinget máshogy kellene játszani, hogy átjöjjön az üzenet, meg az eredeti hangulat, ami még anno az első élő előadáson benne volt. Lassuljunk, és nagyobb átéléssel.

A komment a menedzsmentem által megmérettetett és érdemesnek találtatott. Úgyhogy tegnap éjszaka ezt próbáltam valahogy megfogni. A hangom nem volt valami pihent, meg ráadásul a szomszédokat sem akartam 23:00-kor még a vonyításommal zavarni, úgyhogy majd halljátok, majdnem suttogva énekelek. De ezzel együtt remélem, most sikerült elkapnom a hangulatot.

Hja, és a harmadik változat is itt van, kérés nélkül, pusztán a kísérlet kedvéért. Ez nem ugyanaz, érdemes meghallgatni, és lehet szavazni, melyik tetszik jobban. (Nekem amúgy a kettő közül az első.)

Itt az első (ami valójában a második)...



...és a második (ami a harmadik) változat:

Mi lesz

A túlórák bűvölete… amikor valaki annyira hipnotizálva van a felelősség által, hogy nem tud elszakadni a monitortól. Ül este (éjszaka) az íróasztalnál, levelezni próbál az otthon filmező/pelenkázó kollégákkal, azok meg meglepő módon nem válaszolnak az emailekre. Néha még a telefont sem veszik fel. Ezen a szorgos munkaerő megsértődik, és mindent egyedül akar megoldani.

Na, ez nem én vagyok. Én időben hazamegyek (általában…) Viszont az kikerülhetetlen, hogy ezeknek a szenvedő kollégáknak ne lássam a nyúzott arcát nap mint nap, és ne érezzek együtt velük. Mert én egy empatikus dalnok vagyok, ha még nem tudnátok.

Itt következő hamiskás dalom megszólítottjai tehát ezek a túlórázó nők. Mert persze a témától függetlenül ez a dal Fáskerti Piroskáról szól, Joe sosem túlórázna.

Szerzői figyelmeztetés: Ha épp jó kedved van, élvezed a pillanatot, de ezen feltétlenül változtatni akarsz, mert a depresszió sokkal vagányabb, akkor hallgasd meg a dalt. Ha szeretnél jókedvű maradni, akkor lapozz a régebbi dalok felé.

Aluljáró

Van nekem egy személyiségi jogok miatt néven nem nevezett nagyon kedves billentyűs barátom, akivel együttest akartunk alapítani. Fiatalok voltunk, bohók, igazi romantikus irodisták. Megegyeztünk, hogy találkozunk péntekenként és összezenélünk. Az összezenélés három dolgot jelentett:

• Kerestünk olyan számokat, amiket mindketten ismerünk, és ezeket addig játszottunk, amíg valamelyikünk el nem rontotta.
• Megpróbáltunk saját számokat összerakni a pofátlanul okos Yamaha szintije egyik alapjára általa kitalált akkordmenetekre. Többnyire bossa novára zúztunk.
• Lelkesen kóstolgattuk az ágyaspálesz készletét.

Egy csütörtök este azon kaptam magam, hogy már megnéztem az aznap esti Simpsons családot a tévében, de jajj, még neki kellene fogni dalszöveget írni a következő napra, az összezenélésre. Mivel kellőképpen kivoltam az aznapi monitorbámulástól, a hosszú verssorokból kispóroltam a nem rímelő részeket, és megpróbáltam a rímpárokra szorítkozni. Úgyis az a lényeg, nem? Az eredmény egy szerepvers lett, címe: Aluljáró.

Az elsőszámú gruppim (ez nem egy egzotikus madárfaj) szerint nem passzol a lelkületemhez, vagyis nem hiteles az én számból. Egyet kell, hogy értsek vele, de ha olyan jó ezt énekelni…

(Az itt letölthető szám nem az, amit anno ketten felvettünk, az eredetit még tartogatom, hátha híres leszek, és sok pénzért el tudjuk adni egy exkluzív ritkaságokat bemutató albumon billentyűsömmel közösen, hogy az állami alkalmazott státusza ellenére egy kis pénzt is kereshessen. Az akkordokat határozottan nem én írtam, övé a kredit.)

Kocsma Udvarán

Vannak azok a bizonyos nehéz napok, amikor csak ülsz magad mellett az ágy szélén, és nézed, ahogy a másik ott melletted dalszöveget akar írni, de te csak aludni akarsz. Vagy sorozatot nézni. Ilyenkor születnek olyan dalok, mint a Tavalyi nyár (később feltöltöm). Vagy egyáltalán nem születnek dalok.

Meg vannak azok a napok, amikor jön egy pofon valahonnan az égből, hogy „Ébredj és küzdj!”, múzsa is akad (anyám aszonta, ha nincs ötletem, írjak egy dalt egy cowboyról), és a nap végére van egy kész dalod, ami akkor ott a kedvenced lesz, mindörökké, egészen a következő dal születéséig. Így született Joe első három balladája, és ezek közül is az első a Kocsma Udvarán.

Ennek a stílusa nekem megfejthetetlen. Néha ilyen nyugodtan énekelem, néha erővel, néha tempósabban, energikusabban. Az a vicc, hogy mindenkinek máshogy tetszik. Szerintem, amíg valami albumra nem kerül rá, addig a koncerteken is hol így, hol úgy fog szólni.

Tábortűz mellé, alufóliában sült krumplihoz ajánlom.

Válság Meeting

Az egyik első dalom akkord menete nem is a sajátom, mégis ez a dal a szívem csücske. Amikor először felmerült bennem, hogy talán nem csak egy-egy számot kellene írni poénból, hanem rá lehetne feküdni egy témára, ezen eléggé hosszan töprengtem. Mindenféle eredeti ötlet az eszembe jutott, de végül a legkézenfekvőbb megoldást választottam: feküdjünk rá egy csajra. De nem akármelyikre. Egy olyan történetet kerestem, amit már valaki elkezdett írni korábban, de nyitva hagyta nekem.

Ez a történet eleje:

http://www.youtube.com/watch?v=O7HjzEZVKnE

A Válság meeting pedig a történetünk egyik epizódja pár évtizeddel később. Vagyis ez a szám indította el Fáskerti Piroskát a nemlétből a virtuális lét felé.

Természetesen ez a dal számtalan kérdést felvet, amire rá lehet azon nyomban ugrani, lehet felháborodni, védekezni, megmondani, stb. Ilyen témák pl:

-          Nincs saját ötleted, el kell lopni másét?

-          Még egy saját akkordmenetet sem tudsz megírni?

-          Az eredeti jó, ez meg gagyi. Akkor minek kell terjeszteni?

-          Nem is vagy olyan jóképű, mint Cseh Tamás!

Ehhez annyit fűznék hozzá, hogy a barátnőm és az anyukám is azt mondja, hogy sokkal jobbképű vagyok…

Bögredal

Az első dal Fáskerti Piroskáról, emberek! Időrendben ugyan a második, de a Válság Meetinget, ami először megszületett, azt még nem vettem fel feltölthető minőségben. Hamarosan az is itt lesz.

Piroska ekkor még nem tudta, de másik kedvenc főhősöm, Joe ellenpontjává vált. A Bögredalban éppen ő énekel az én hangomon. Trükkös, ugye? Ebben az epizódban Piroska életének azt a szakaszát ismerhetitek meg, amikor elkezdett dolgozni az első multijánál. Karriert akart, és erre kapott egy rosszul szervezett vizesblokkot. A történet sokunknak ismerős lehet.

Amikor először játszottam a számot, és elkészítettem az első zajos felvételt, akkor az volt az érzésem, hogy ez egy lassú, szomorkás szám. Aztán egy-két koncerten is eljátszottam, és már kezdem egyre inkább azt érezni, hogy nem is olyan lassú. Ami jó, mert könnyebben fogyasztható a koncerteken is.

Még egy funny fact: a szám fő témája a klasszikus four-chord. Erre a szám születése után két évvel jöttem rá. Nnna mindegy, azért valahol ez is eredeti, és ez is az enyém…

egy bejegyzés, két dal

Mi legyen előbb? Szöveg, vagy akkordmenet?

Amikor már nem voltam tök béna a gitárral, akkor elkezdtem összefűzni akkordokat. (Vannak, akik szerint még ma is tök béna vagyok a gitárral, de azok csak irigyek.) Addig-addig próbálkoztam, hogy azon kaptam magam: van nekem két-három olyan összefüggő akkordmenetem, amire baró lenne valami szöveget is illeszteni. És itt kezdődtek a gondok. Rájöttem pár személyes törvényszerűségre:

-          Ha már késznek tűnik egy akkordmenet, jó lenne arra hangulatában passzoló szöveget írni. Ez viszont nem egyszerű.

-          Ha mégis sikerül, akkor a dal jó eséllyel sokkal jobb lesz, mint azok, amiknél előbb a szöveg született meg, és csak utána valami hozzá nem passzoló akkordmenet.

-          Ha megvan az akkordmenet, akkor a szövegírásról túl könnyen elvonja a figyelmemet a kíséret újra-újrajátszása. Ami szép és jó, de nem túl produktív. Csak ülök, és pengetem újra és újra és újra és újra… a lakótársam biztosan megunta, hogy a falra mászik miattam, ezért kezdett helyette barlangászni.

-          A fentiek miatt, ha kész egy akkordmenet, és szöveget akarok írni rá, egy napig tuti nem fogom kidugni a szobából az orrom.

-          A nap végére pedig nagyon éhes leszek.

Mindezekkel együtt egyik nap azon kaptam magam, hogy van két bájos akkordmenetem, amivel nem tudok mit kezdeni. Arra futotta az erőmből, hogy az egyikre írjak egy szöveget. Ennek a számnak a címe Kedvesem.

 

Pár napot rágódtam a másik akkordmeneten, és ha lehet, még jobban tetszett, mint a korábbi. De szöveget csak nem tudtam rá írni. Baljóslatú volt a dallam, egyszerre pozitív, és közben tragikus, engem meg a fene evett, hogy nem találok rá témát sem.

Ekkor történt a csoda, és eljött a megoldás. Egy Radnóti kötetet kaptam kézbe inspirációs célzattal, és ebben találtam meg az egyik ismertebb versét, ami teljesen passzolt az akkordokra. Nem akartam én teljes verset lenyúlni, de mégis megtörtént. Viszont rájöttem, hogy ezt nem is lopásnak hívják, hanem megzenésítésnek. Jó, mi?

Persze már amikor először eljátszottam a Két Karodbant, akkor éreztem, hogy a két dal szövege eléggé összecseng, ha a kifutása más is lesz végül. Vannak egyező kifejezések, csattanó, meg minden. A ti belátásotokra bízom, hogy vajon elhiszitek-e, hogy tényleg előbb született a Kedvesem, minthogy Radnóti versére ráakadtam volna. Én mindenesetre ezt mondom.

A három domb

Jöjjön egy komolyabb dal is, hogy a nap végére összehozzam a három bejegyzést. A három domb egy vers, amit még valamikor a főiskola utolsó éveiben írtam. A Városligetben sétáltam, és egy padot kerestem, ahova leülhetek, hogy egy barátomnak megírjak egy levelet. Nagyon hosszú leveleket szoktam írni, szóval egy kényelmes padot kellett találnom. És láss csodát, megtaláltam a Ligetnek azt a homokozóját, ahol még homokvárépítős/mászókázós koromban játszottam délutánokat. Körben padok, meg fák, középen mini homokozó (nagyobbra emlékeztem) és annak is a közepén három műkő bucka (ezek anno még hegyek voltak, de ugyebár az eróziós erők dolgoznak). Ide telepedtem le, megírtam a levelet, és aztán megírtam a verset. Azóta sem tudom, hogyan hoztam össze egy bő óra alatt ennyi versszakot. Ez később nagyon ritkán sikerült, általában hosszú órákat dolgozom a szövegeken, de ott ahogy besötétedett, úgy azalatt az egy óra alatt a vers is elkészült.

Aztán, ahogy az már lenni szokott lusta kezdő dalszerzőkkel, egyik nap (jópár évvel később) ihlet hiányában elővettem a verset, és rágyurmáztam ezt az akkordmenetet.

Egy kis akkordozó okosság a végére, vagyis "key take-away messages": Az akkordkör gyakorlatilag végig kisebb variációkkal állandó, de azzal játszottam rajta (ezt én fedeztem fel, büszke is vagyok, talán levédetem, hogy más ne is használhassa), hogy a moll akkordoknak adok egy pofont hetes akkordokkal, és máris ugyanazt a kört folytatom, de már dúr akkordokkal. Emiatt a vers hangulatával az akkordok is hol emelkednek, hogy süllyednek. (Tapsot hallok a háttérből, köszönöm, köszönöm...)

Intro

Most következik az igazi próba, vajon tudok-e feltölteni, vagy legalább valami tárhelyről belinkelni dalokat. Arra tippelek, hogy csak az utóbbi lehetséges. Nézzük csak, mit tud pl a Soundcloud... (Kétórányi tárhelyet. Nem sok, de majd nyitok új fake accountot.)

Következik az első fél szám: Intro

Az első fél szám valójában nem az első. Ez az, amelyiknél először felelek már én az akkordokért. Születtek számok korábban is, de ott még csak szövegeltem, és nem pengettem. De már csak a szövege miatt is ennek kell megalapoznia a blogot. Ne várjatok komoly katarzist, inkább egy felütést a következő dalok előtt.

Ezt azért szeretem, mert a végére odatettem egy viszonylag kibogozhatatlan kívánságot, ami egyben ars poetica is lehetne, ha nem pont az ellenkezőjébe fordult volna át a dalszerzői munkálkodásom. Megfejtitek, hogy mit jelent?

Intro

Beköszönés

Kedves vendégem, már több próba bejegyzést írtam erre a felületre, mindegyik másról szólt. Ezeket most nem fogod elolvasni, kitöröltem őket. Biztosan nem így indul egy jó blog, de ez a lényeg:

Itt dalok fognak sorakozni. Letölthető, terjeszthető, nektek adom.